Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Drogterápiás Otthona
Kik vagyunk?
szervezetünk már több mint 35 éve foglalkozik szenvedélybetegek ellátásával. Bentlakásos rehabilitációs programunknak a ráckeresztúri drogterápiás otthon két részlege ad helyet. Szerteágazó tevékenységeink és társszervezeteink által jelen vagyunk az addiktológiai minden területén, a prevenciótól kezdve az alacsonyküszöbű ellátáson át a támogatott lakhatásig. Mind felnőttek, mind fiatalkorúak és családjaik ellátásával foglalkozunk, valamint elő- és utógondozást is végzünk.
Miért tartjuk fontosnak a szakmatámogatásban való részvételt?
Képzéseinkkel, nyílt napjainkkal és konferenciák szervezésével eddig is igyekeztünk szakmai tudásunk megosztására, és a többi szolgáltatóval kölcsönös együttműködés kialakítására. Most azért vállaltuk az addiktológiai munkacsoport vezetését, mert szeretnénk elősegíteni a Budapest és környéki ellátóhelyek összefogását.
Feladatunk a BUSZSZH-ban
A Szenvedélybeteg Emberek Budapesti Szociális Alap- és Szakosított Ellátási Szakmatámogatási Csoportját koordináljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ELFOGADOMADATVÉDELMI IRÁNYELVEK